back menu forward

Magasmágia - Természetes Anyagok Mágiája

Bevezető

Személyes aura: Asztrál és mentál (legalább az egyiknek kifejlettnek kell lennie) testtel rendelkező lélek hozza létre. Az anyagi test körül 10 cm sugarú láthatatlan, érzékelhetetlen burok. Védi az anyagi testet, a ruházatot, páncélzatot, és a kézben tartott, legfeljebb 10 kg-os tárgyat (fegyver, sétabot, tarisznya, stb). Vitás esetekben a Km dönt tetszése szerint.
Véd a kívülről jövő anyagmágiától, térmágiától és időmágiától. Kívülről jövőnek számít a mások által elmondott varázslat. A bélyegek, varázsjelek az aurán belül vannak, ezért azok belülről jövőnek számítanak, tehát nem véd ellenük a Személyes aura.
Ha a varázslat alanya beleegyezik a hatásba, a Személyes aura nem gátolja meg a varázslatot.
A személyes aura kikapcsolását a lélek két összetevőjének, az asztrál és a mentál testnek elaltatásával lehet elérni. Ennek módja az akaratközpont bénítása, és egyidejűleg közömbösség minden iránt.
A normál alvás, még ha mágiával érik is el, nem egyenlő a lélekaltatással, mivel az érzelmek és a gondolkodás az alvás alatt is működik. Erre Antyss a legjobb példa.

Élet principiuma: Ez különbözteti meg az élőt a holttól, ez az "élni tudás" képessége, amivel élőholtak, tárgyak nem rendelkeznek. A démonok esete vitatott. Az élet principiuma meggátolja, hogy transzformáló nekromantikus hatás alanya legyen a személy (zombi teremtés, halottmozgatás bélyeg), amely védelem a halál pillanatában szertefoszlik. Az élet principiumát visszaadni a mágia törvényei szerint lehetetlen.

A természetes anyagok három csoportba oszthatóak.

  1. csoport: Nemtelen anyagok. Kő, fa, textil, és minden egyéb, ami nem sorolható a többi csoportba; valamint az élőlények teste (lásd még: Személyes Aura, Élőlény, Homonkulusz).
  2. csoport: Fémek. Réz, bronz, vas, és minden egyéb fém, ami nem sorolható a nemesfémek és a mágikus anyagok közé.
  3. csoport: Nemesfémek. Platina, arany, ezüst. (Nemesfémnek számít az az ötvözet is, melyben ötvöző anyagként legalább 10 százalék tiszta nemesfém található).

A Természetes Anyag Mágiája csak ezen három csoportba tartozó anyagokat érinti, a mágikus tulajdonságúakra semmilyen hatással nincsen. Nincsen továbbá hatással a lélek által kisugárzott Személyes Aurán belül eső dolgokra sem.
Mágikus anyag (IV. csoport) az abbit, a mithrill, és ezek olyan ötvözete, melyben legalább 10 százalékos arányban előfordulnak, az összes drágakő, és minden az előző csoportokba már besorolt anyag, melyet - akár csak a legcsekélyebb mértékben is - mágia itat át.
Az anyagok halmazállapotát Természetes Anyag Mágiájával sem lehet megváltoztatni - ami alól kivételt csak a légiesség képez.
A Természetes Anyag Mágiája csak teljes tárgyakat vagy élőlényeket befolyásol; tárgyak darabjait, élőlények tagjait nem.
Hogy a varázsló mely anyagok összetételét ismeri, az Alkímia képzettségének szintjétől függ.
Az alapelemeket (fa, mészkő, vas, réz, ezüst, csont) Alkímia nélkül is ismeri, mást azonban nem.
A Hatás mozaik alap-kifáradása beszorzandó a módosítani kívánt Anyagcsoport értékével: I. csoport: 1 ha élettelen, 2 ha az Élet principiuma megvan benne, II. csoport 2, III. csoport 3.
A Természetes Anyag Mágiája azokra vonatkozik a Hatóterület mozaiktól függően, akiket és amiket a varázsló kijelöl. Élőlénynél testsúlytól függetlenül létrejön a hatás (hacsak a Személyes Aura meg nem gátolja), élettelen anyagnál Erősségenként 10 kg tömeg befolyásolható összesen. Fontos megjegyezni, hogy az élőlények felszerelése, amennyibe a Személyes Aura védelmét élvezik, nem számítanak bele a súlykorlátba. A fentiek alól a Telekinézis mozaik kivétel, ott Erősségenként 5 kg mozgatható.

A Természetes Anyag Mágiája által "kezelt" anyag mágikusnak számít, tehát nem lehet alanya további mágiának. Ha a varázsló többfajta hatást szeretne egy anyagra alkalmazni, azt egyetlen varázslatban kell megtennie. Az így mágikussá vált anyagok hasonlatosak a papi Áldás varázslattal mágikussá tett anyagokhoz, vagyis amíg a varázserő átszövi őket, nem porosodnak, és mágiát sugároznak. NEM lesznek viszont olyanok, mint a Rúnamágia (ami nem keverendő a lényegesen primitívebb Jelmágiával) által mágikussá tett anyagok, vagyis nem lesznek fokozottan ellenállóak. A Természetes Anyag Mágiájával mágikussá tett anyagok semmivel sem nehezebben elpusztíthatóak, mint a közönséges anyagok, és az őselemeknek, savaknak, egyéb hatásoknak sem állnak ellen nagyobb mértékben.
A Rúnamágia által létrehozott varázseszközök csak hasonlóan erős Rúnamágikus eszközzel sérthetőek meg, és ellenállnak minden természetes elemi (pl. tűz, fagy) hatásnak, és savaknak is, a mágikus támadások (őstűz, villám) pedig felezett sérülést okoznak nekik. Jelenleg kizárólag NJK alkalmazhat Rúnamágia képzettséget, de ilyen tárgyak felbukkanhatnak a játékokon, és JK kezébe is kerülhetnek.


Varázslatok

Telekinézis
Varázslat szövege: Rem agito cum ingenio
Szint: 1
Kifáradás: 1
Leírás: A varázslat alanya a hatóterületen belül mozgatható, lebegtethető, legfeljebb másfél méter magasan. Erősségenként öt kilogrammot mozgathat.

Átalakítás
Varázslat szövege: Materiam effingo
Szint: 2
Kifáradás: 2
Leírás: A varázslattal egy tárgy vagy élőlény formája vagy összetétele változtatható meg. Személy állattá alakításához Állatismeret és Anatómia, élettelen anyaggá alakításához Anatómia és Alkímia szükséges. Sav vagy különleges anyag létrehozásához ismerni kell a vonatkozó képzettséget (Alkímia, Herbalizmus, stb.)

Láthatatlanság
Varázslat szövege: Ex oculis auferor
Szint: 2
Kifáradás: 3
Leírás: A varázslat alanya láthatatlanná válik, szabad szemmel nem érzékelhető. A varázslat az okozott zajokat is tompítja, de a beszédet nem. Varázsolni és harcolni láthatatlanul nem lehetséges, amennyiben mégis sor kerülne rá, a Láthatatlanság azonnal megtörik.

Transzmutáció
Varázslat szövege: Plumbum in aureum converto
Szint: 3
Kifáradás: 2 vagy 4
Leírás: Egy tárgy alakítható az egyik anyagcsoportból a másikba. Egy csoportváltás (tehát pl. I.-ből II.-ba) 2, két csoportváltozás (például I.-ből III.-ba) 4 Kifáradásba kerül. I.-ből II.-be alakításnál a méret felére, I.-ből III.-ba alakításnál tizedésre, II.-ből III.-ba alakításnál ötödére csökken. II.ből I.-re alakításnál duplájára nő, III.-ből II.-ba alakításnál ötszörösére, III.-ból I.-be tízszeresére nő a méret.

Légiesség
Varázslat szövege: Meus corpus per murus transet
Szint: 3
Kifáradás: lásd a leírást
Leírás: A varázslat egy különleges halmazállapot, a légiesség elérésére szolgál. A mozaik Kifáradás igénye az elérni kívánt Légiességi fok függvénye: 1. fok: 1, 2. fok: 2, 3.fok 3.

Dezintegráció
Varázslat szövege: Omnem rem perdo
Szint: 4
Kifáradás: 5
Leírás: A varázslat alanya semmivé, vagyis a világot átitató energiává alakul. Élőlény esetén azonnali halállal jár. Az Időtartam lejártával a tárgy újraépül, de élőlény esetében csak egy holt tetem lesz.

Teremtés
Varázslat szövege: Procreo perfectum
Szint: 5
Kifáradás: 5
Leírás: A varázslattal a Semmiből anyagot lehet létrehozni, ami alaktalan rög vagy tócsa formájában jelenik meg. A varázslat Kifáradás igényét módosítja a teremtett anyag Anyagcsoportja: I. csoport változatlan, II. csoport kétszeres, III. csoport háromszoros.

Erősebb természetes anyag mágia
Varázslat szövege: Superior... (előtag)
Szint: 5
Kifáradás: 1
Leírás: A mozaik segítségével egy Természetes anyagok mágia mozaik 2-vel nagyobb Erősségű (ezáltal nagyobb tömegre hathat) lesz. Csak egyetlen Természetes Anyagok mágiája mozaik erősségét növeli (tehát ha egy varázslat két mozaikot tartalmaz, csak az egyikre hat), és egy teljes varázslatban csak egyszer szerepelhet.