|
Demonológia
Leírás
Követelmény: Tudat: 3
Démonok. Kik is ők valójában? Vagy inkább mik? Azt tudjuk, hogy a Külső Síkoknak két fajtája létezik. Az egyik
az Isteni Síkok, a másik a Démoni Síkok. Hogy a kettő között mi a pontos különbség, mi az, ami elválasztja a
démonokat az isteni lényektől, senki sem tudja bizonyosan. Persze, egyes túlbuzgó egyházfiak most bizonyára
megköveznének ezen állításomért. Az Isteni Síkok magyarázatát meghagyom nekik, én magam a Démoni Síkokkal
foglalkozom.
A démonok kimondottan gonosz szándékú lények. Az Elsődleges Anyagi Síkra, ahol Ynev is elhelyezkedik csak
valamilyen idézés útján kerülhetnek. Ennek több formája létezik. Vannak, akik lelkükből adnak cserébe, vannak,
akik a testükből. Van olyan is, aki úgy hiszi, paktumot, egyezséget köthet velük. Bárhogy is, aki kapcsolatba
kíván lépni velük (legyen ez bár segítségkérés, vagy elpusztításukra tett kísérlet), ha nem rendelkezik a kellő
ismeretekkel, biztos, hogy számára végzetes lesz a találkozás.
Lássuk a főbb ismérveiket:
A démonokat több csoportra lehet osztani, úgymint alacsonyrendű, közrendű démonok, démonurak és démonhercegek.
Az idézők többsége alacsonyrendű, a bátrabbak közrendű démonokat idéznek. Démonurakat, illetve démonhercegeket
egyik sem meri háborgatni. Nem véletlenül...
Minden démon rendelkezik fizikai testtel, bár az nem a mi síkunk anyagaiból épül fel. Ezért hatástalan rájuk
nézve az Anyagmágia minden formája. Mivel testükben nincs meg egyik őselem sem, így azok őselemekkel sem
sebezhetőek. Hagyományos fegyverek hatástalanok ellenük, jó eséllyel a csapás alkalmával össze is törhetnek.
Mágiával átitatott, vagy megfelelő (jó jellemű) isteni áldással felruházott fegyverek sebzik őket.
Mivel lelkük az emberekétől teljesen idegen (mind gondolat-, mind érzelemviláguk), Lélekmágiával hatni rájuk
lehetetlen. Ezalól csupán két kivétel van. Az egyik, egy alexandrit követ kell a varázslónak birtokolnia, a
másik, a démon nevét hangosan ki kell mondani, bele kell szőni a varázslatba. A varázslat ezáltal erősebb lesz,
és hatni képes a démonok gondolkodására. Ez utóbbi eset kockázatos, lévén a Lélekmágia Mentál típusú varázslatai
közül csak a Megértés, Érzékelés, Emlékolvasás, Követés és Gondolatolvasás működik (igaz, kétszeres
Kifáradásért), és az alkalmazó könnyen beleőrülhet abba, amit a démon elméjében lát...
A démonok jelenléte megzavarja a varázslatokat. Ez úgy nyilvánul meg, hogy minden, a démon közelében (5 méter)
kimondott varázslat 1 szinttel alacsonyabbnak számít. Ha eleve 1. szintű volt, akkor nem jön létre, de a
kifáradás elvész. Ez nem vonatkozik a jelmágikus rajzolatokra.
Ha valaki fennhangon kántálja a démon nevét, akkor a démon nem képes rá Lélekmágiával valamint pszivel hatni,
valamint nem képes rá támadni sem. Egy démon körül (5 méter) állandó, 4. szintű Félelemaura van, ami ellen
hatásosak a pszi-pajzsok. Ha valaki olyan botor, hogy belenéz a démon szemébe, akkor ez a félelem ellen nem
védenek a pszi-pajzsok. Ha valaki a démon nevét kántálja, és úgy tartózkodik a démon közelében, arra a démon nem
tud támadni se fizikailag, se mentálisan, de a félelem alól nem mentesül. Ha valaki olyan fegyverrel harcol a
démon ellen, amire a démon nevét felírták, mentesül a félelem alól, valamint +1ÉP sebet okoz a démonnak. A
felíráshoz ismerni kell a Démoni ősnyelv rúnáit. Egy fegyverre egy nevet lehet felírni.
A démonok idézéséről illetve elűzéséről most nem beszélek, az túlmutat az elméleti tudáson, komoly mágikus
tanulmányokat igényel. Azt viszont érdemes tudni, hogy ha valaki sikeresen a szolgálatába hajtott egy démont, és
szolgálatait később kívánja kihasználni, akkor a démonok várakoztatása csak tiszta ékkőben lehetséges, és csupán
egy óra hosszáig.
Végül, lássunk néhány démont, a teljesség igénye nélkül.
Példa démonokra
Molamoth
Leírás: Ravasz démon, főként mások gyötrésében leli örömét. Megidézésekor vagy 1-2 ÉP-t, vagy
egy kisebb feladatot kér, ez általában egy tárgy vagy pénzösszeg megszerzése.
Értékei: tám/véd: 8/8, sebzés: 1, sfé: 2, ÉP: 6.
Darrone
Leírás: A sötétség démona. Idézéskor fizetségként egy jóságos ember (lény) életét követeli,
vagy 3 ÉP-t a varázslótól. Állandóan sötétség veszi körül, és így Akadályoztatással lehet harcolni ellene.
Napfénynél, vagy erős mágikus fény mellett viszont rá vonatkoznak az Akadályoztatás módosítói.
Értékei: tám/véd: 10/10, sebzés: 2, sfé: 2, ÉP: 8.
Furud
Leírás: A Vadász. Szórakozásból vadászik. Oroszlántestű démon. Fizetségként 5-6 ÉP-t vagy egy
komolyabb feladatot kér (Kmtől kapja). Áldozatát hangtalanul cserkészi be (egészen a támadásig OUT-ban van, ha
van minimális rejtőzési lehetősége).
Értékei: tám/véd: 15/13, sebzés: 3, sfé: 3, ÉP: 15.
Sytix
Leírás: Négykarú, farkasfejű demon. Harcban mind a négy karjával támad. Az alacsonyrendű démonok
közül talán ez a legerősebb, így érthető, hogy megidézéséhez csak kevesen folyamodnak. Fizetségként 7-8 ÉP-t
vagy egy feladatot (általában 3-4 ember fejét) kéri.
Értékei: tám/véd: 15/18, sebzés: 5, négyszer támad, sfé: 5, ÉP: 20.
Xing
Leírás: Már közdendű démon. Állítólagosan testőrként szokták alkalmazni. Képes a Pszi második
szintjének (Slan út) alkalmazására. Harcban két, meglehetősen furcsa alakú kardot használ, mindkettővel kétszer
támad.
Értékei: tám/véd: 20/20, sebzés: 3/3 sfé: 6, ÉP: 22, kifáradás:
30.