Állatismeret

• Nappali állatok
• Éjszakai állatok

Nappali állatok

1. Emlősök
   • Rágcsálók: pl. pocok, ürge, egér

     Táplálkozás: Növényekkel, kisebb rovarokkal táplálkoznak.
     Életmód: Párzás után a nőstény egyedül neveli kölykeit. Fa odvába, üregekben szülik meg nagyszámú /3-10/ kicsinyeiket. A kicsinyek kb. 4 hetes korukig a "családi fészekben" élnek. Amennyiben párt találnak, elhagyják az odút, a testvérek azonban jól megférnek egymással. Élettartamúk rövid 2-4 évig élnek.
     Ellenségeik: ragadozó állatok. Róka, nyest héja

   • Növényevők: pl. mezei nyúl

     A mezei nyúl egész Yneven elterjedt vadfaj, csak azokról a területekről hiányzik, ahol nyáron sem olvad el a hó, illetve ahonnan egészségügyi problémák miatt kipusztult.
     Vadászata valamennyi apróvad fajé közül talán a legfárasztóbb, hiszen igazán eredményesen hajtóvadászaton lehet nyúlra lőni. Az ilyen nyúlvadászatokon 20-30 vadász és kétszerannyi hajtó részvételével kör- vagy U alakban fogják közre a gyakran 100-200 ha-t meghaladó területrészeket, s ahogy szűkül a hajtás, úgy próbálják az őszi mélyszántás félméteres barázdái, vagy a leszántatlan kukoricatarló takarása közül a nyulat kiugrasztani és nyílvégre kapni.
     Életmódja: jellegzetes menekülő állat, amit a hosszú fül, nagy szem, kifinomult szaglóérzék és hosszú lábak is jeleznek. Veszély közeledtekor meglapul egy gödörben, fülét hátraengedi. Alkonyatkor, miközben legel, feltűnően lassan mozog, és laposan a földhöz simul. Magánosan él. Csak a szaporodási időben látható párosával vagy kisebb csoportokban. Rendszerint ragaszkodik megszokott területéhez. Jelöléssel kimutatták azonban, hogy kisebb-nagyobb vándorutakat is megtesz.
     A nőstény évente 2-3-szor ellik, az első alomnál 1-2-t, a másodiknál azonban már 2-5 kölyköt, az egyéves vagy az öreg példányok inkább kevesebbet. Az utódok a szabadban születnek, és nem egy föld alatti üregben, mint az üregi nyúlnál. Eltérnek abban is, hogy már röviddel születésük után látnak, és el is tudnak futni. Rejtekhelyükön lapulnak - még nincs szaguk-, és várják anyjukat, hogy jöjjön szoptatni. Bundájuk védi őket a kihűléstől, bár a nedvességre nagyon érzékenyek. De nemcsak e tekintetben különböznek az üregnyúltól, hanem udvarlási szokásaikban is: a mezei nyulak tavasszal meghatározott helyeken gyülekeznek. A hímek itt fel-alá kergetik a nőstényeket. Ahol sok van belőlük, 4-8 nyulat is láthatunk, amint vad hajszában száguldoznak egymás után, keresztül a szántóföldön. Párzásnál a hím rendszerint "elpáholja" a nőstényt.
     Tápláléka: vadon növő füvek, csírázó gabona, lágy szárú növények, télen rügyek. A szántóföldi zöldségek nyilvánvalóan fontos szerepet játszanak a mezei nyúltáplálkozásában.
     Ellenségei: a róka, a görény, a nyest és a héja, elsősorban a beteg vagy a fiatal, tapasztalatlan állatokat ejtik zsákmányul. A kifejlett nyulak olyan rendkívül gyorsan futnak, hogy cikcakkban vágtázva majdnem minden üldözőjüket messze maguk mögött tudják hagyni. Ekkor veszik hasznát annak is, hogy teljes körben látnak, csakúgy, mint az üregi nyúl, hiszen ily módon szemmel tudják tartani üldözőjük mozgását.

   • Patások: pl. őz

     Jegyei: testhossza 95-140 cm, farka nagyon rövid, mindössze néhány centiméter, tömege 1530 kg. A bakokat kis agancsuk alapján egyértelműen fel lehet ismerni. Meredeken emelkedik ki a homlokból, és az igazi szarvasokénál kevésbé irányul hátra, inkább felfelé. Az őz tömege és testméretei, valamint agancsképződése szoros összefüggésben állnak a helyi adottságokkal és a gondozással. Az átlagértékek tehát nem jellemzik egészen jól a tényleges viszonyokat. Amikor az őz megkapja téli bundáját, színezete markánsan megváltozik, a vörhenyesbarna nyári bundát szürkésbarnára cseréli fel. Ilyenkor a combok hátulsó felén lévő "tükör" csaknem egészen fehérnek tűnik, míg nyáron sárgásfehér alapszínű. Az állat rövid farkát a tükör szőrzete szinte teljesen eltakarja. Alkalmilag feketés példányok is előfordulnak, fehérek (albínók) nagyon ritkán. A gidák gyerekruhája fehér és fekete foltokkal mintázott, bundájuk később világosvörös-barnás színűre változik.
     Élőhelye: A lombos erdők szegélyei kínálják a legjobb lehetőséget az őzek fajuknak megfelelő fejlődéséhez: ez a területtakarást, védelmet nyújt, az őz ugyanis nem tud kitartóan futni; táplálékot kínál, mert az őznek nagyon változatos élelemre van szüksége, de gyorsan az erdőszél hűvös mélyére tud húzódni, ha odakint már nagyon meleg van, illetve a sűrű bokrok kínálnak menedéket, amikor a mezőkön hóvihar tombol. Az őz egyáltalán nem erdei állat, ha ügyesen bujkál is a bokrok között, és ezek takarását legalábbis időnként felkeresi. A sűrű, zárt erdőben az őz ritka vagy teljesen hiányzik. Csak ahol nagyon üldözik, vadásszák, húzódott helyenként az erdő mélyére. A nyílt területeken sokkal jobban érzi magát. Helyenként ún. mezei őzek alakultak ki, amelyek az év nagy részében vagy akár minden évszakban a nyílt mezőkön tanyáznak. Télen falkákba (rudlikba) verődnek; a suták májusban a réteken vagy a vetésekben hozzák világra a gidákat, ha menekülniük kell, messzire futnak, de nem igyekeznek a legközelebbi erdőbe.
     Szaporodása: júniusban, amikor a bakok "vörösek" lesznek (vagyis nyári bundájukat viselik), és agancsukat már letisztították, megkezdődik az üzekedés. Intenzíven követik a sutákat; eközben jönnek létre az ún. boszorkánygyűrűk, a vetésben vagy a harmatos fűben, amikor a bakok körben vagy hurok alakban futva üldözik párjukat. A párzást követően a csíra csak kevéssé fejlődik, és a tél végéig pihen. Ennek az az eredménye, hogy a gidák a számukra leginkább kedvező tavaszi időben születnek. A suta 1-2 gidáját - az ikerellések gyakoriak - a réten vagy a bokrok között szüli meg, és csak szoptatás idején keresi fel őket. A gidáknak gyakorlatilag semmiféle szaguk nincsen, és pettyes védőruhájukban a talajon és a levegőben mozgó ellenségeiket (pl. róka, sasok) is elkerülhetik. Körülbelül egy hét múlva már követik anyjukat, és olyan jól futnak, hogy a legtöbb veszély elől el tudnak menekülni. A suta a támadóval szemben elülső lábának kemény csapásaival védekezik. Az anyának a rangsorban elfoglalt helye határozza meg, milyen helyet érhetnek el a gidák. Születésük időpontja befolyásolja esélyeiket a tél átvészelésére. A csíra pihenése tehát arra is szolgál, hogy irányítsa a területen legkedvezőbb ellési időpontot. A későn született gidák ugyanis nem tudnak már eléggé megerősödni, a korábban világra jöttek, pedig megfagyhatnak.

   • Ragadozók: pl. barnamedve

     Színezetük a nagyon világosbarnától a csaknem feketéig változhat, soknál ezüstös szőröket is látni. Egy nagy ynevi barnamedve testhossza eléri a 2,5 m-t, vállmagassága 1 m is lehet, a nőstények kisebbek, mint a hímek, súlya eléri a 265 kg-ot.
     Táplálkozás: A barnamedve mindenevő, különböző bogyókat, diókat, hajtásokat és egyéb növényi részeket fogyaszt, de kisebb állatokat, dögöt, rovarokat, mézet és néha háziállatokat is eszik.
     Szaporodás: Általában 3, de néha 6 apró, 500 g körüli súllyal születő kölyke a medve téli szállásán születik, ezt nem is hagyják el 4 hónapos korukig. Életük második évében válnak függetlenné.
     Téli álmot alszik.

2. Madarak
   • Csóka

     Az éneklők rendjébe, a nagycsőrűek csoportjába és a varjúfélék családjába tartozó madárfaj. Galambnagyságú, amennyiben 33 cm. Hosszú, farkhossza 13 cm., szárnyáé pedig 22 cm. A varjuktól abban különbözik, hogy csőre rövid, erős és kevésbé hajlott, orrlyukai kerekdedek és hogy az evező tollak közül a 3. a leghosszabb, a 2. pedig hosszabb, mint a 6. Hasa hamuszürke, feje, háta, szárnyai és farka feketék, nyakának két oldalán pedig egy-egy hamvasszürke folt látható. Minden területen él, kivéve a sivatagokat, elátkozott illetve havas területeket, leginkább régi tornyokban, várakban és más magas épületekben tartózkodik és különösen rovarokkal, bogyókkal (szilva, cseresznye stb.) táplálkozik. Tojása kékeszöld vagy hamvasszürke és pettyegetett. Fogságban megszelidül s megtanul szavakat is kimondani.

   • Holló

     Az éneklő verébalkatúak rendjébe, a vastagcsőrűek csoportjába és a varjúfélék családjába tartozó legnagyobb madárfaj. Egyszínű, fénylő fekete. Csőrének orma egész hosszában hajlott, felső kávája az alsón túlterjedve lefelé hajlik. Farka kékes vagy zöldes fénnyel. Hossza 65, szárnyhossza 44, farkhossza 26 cm. Habár éneke inkább károgás, de azért jól kifejlődött éneklőkészüléke van. Párosan él, nagyobb csapatokba - mint rokonai a varjuk stb. - sohasem verődik össze. Táplálkozik növényi eledellel ép úgy, mint rovarokkal, kisebb emlősökkel és madarakkal. Kora tavasszal magas fákon vagy sziklákon fészkel. 5-6 zöldes-kékes, szürkén pettyezett tojást rak és a fiatalokat, soha sem hagyja el. A szabadban igen óvatos, fogságban könnyen megszelídül és beszélni is megtanul, ingerelve azonban vadságát csakhamar visszanyeri. Húsa igen ízletes.

3. Ízeltlábúak
   • Lepkék

     Méretük meglehetősen változatos: a kifejlett példányok szárnyainak fesztávolsága néhány mm-től 30 cm-ig terjed. Testüket szőrök és pikkelyek borítják. Szabadon mozgatható fejük két oldalán egy-egy nagy, félgömb alakú szem ül; sok faj feje tetején még két pontszem is.
     A fejen található két csáp felépítése változatos; a két leggyakoribb típus a végig közel egyforma vastag, fonalszerű csáp és a fokozatosan elvékonyodó, sörteszerű csáp. Egyes fajok utolsó csápízei megvastagodnak: ez a bunkós csáp.
     Három pár járólábuk két-két karomban végződik. A lábak aránylag gyengék: inkább alkalmasak kapaszkodásra, mint járásra. Egyes, szabad szárnyú lepkék első pár lába részben elcsökevényesedett.
     Két pár szárnyuk különböző alakú és méretű; egyes fajok szárnya teljesen hiányzik. A szárnyakat szőrök és zsindelyszerű pikkelyek (hímpor) borítják. A pikkelyekben találhatók különböző alakú képződmények, ezekben a pigmentek változatos színeket eredményeznek. Például a sárga tigrisszemes lepkék szárnyain macskaszemekre jellemző minta látható.
     A hosszú, karcsú vagy rövid, zömök potroh tíz szelvényből áll, és ezekből az utolsó 2-3 tartalmazza az ivarszerveket.
     Szaporodásuk általában kétivarú. A nőstény petéit csomókban, vagy egyenként a tápnövény levelének fonákjára rakja. Teljes átalakulással fejlődnek, lárvaalakjuk neve hernyó. A hernyók szájszerve erőteljes, fogazott rágó. Fejükön kétoldalt pontszemek nőnek. Megjelenésük az imágóhoz hasonlóan változatos: csupasz és hosszú, élénk színű, mérgező szőrökkel dúsan borított hernyókkal egyaránt találkozhatunk. Más fajoknak a teste mérgező (a tápnövény anyagcseretermékeitől, például a tigrisszemes lepke az igen ritka, kékszirmú tüskésvirágtól). Színezetük és rajzolatuk rendkívül sokféle lehet.

Éjszakai állatok

1. Emlősök
   • Ragadozók: pl. róka

     A ragadozó emlősök rendjének kutyafélék családjában a kutyanemek egyik faja. Némileg hasonlít a kutyához és a farkashoz, de ezektől mégis meglehetősen elüt. Teste karcsúbb, nyúlánkabb; koponyája hosszabb; arcorra hegyesebb; szembogara függélyes, elliptikus; lábszárai rövidek; farka hosszú, bozontos. Szellemi tehetsége nagyobb. Körülbelül 90 cm hosszúra nő; farka 40 cm. Hosszú, válla 35-38 cm magasan áll és testsúlya 7-10 kg. Tömött bundája szürkés-vörös; háta vörös vagy sárgás-vörös; homloka, válla és hátulja fehéresen futtatott; ajkai, pofája és torka fehér; melle és hasa hamvas-szürke; lágyéke fehéres-szürke; fülei, ujjai feketék; farka sárgás-piros, fekete árnyalattal és csúcsa fehér. A legnagyobb és legszebb példányok északon nőnek; dél felé mind kisebbednek és vörös színük is halványodik.
     Életmód: Földbe vájt mély üregekben lakik, de alkalmas helyeken a föld fölött is felüti sátorfáját. Ő maga nem nagyon szeret üregeket vájni s leggyakrabban a borznak üresen maradt fészkét foglalja el. Néha a borz társaságában telepszik meg. Föld alatti vacka néha 15 m terjedelmű és rossz időjárás mellett, a párzás v. szoptatás idején nem hagyja el. Ügyes úszó, mászó, ugró és gyors futó. Nagyon óvatos, ravasz és számító. Kitűnő helyismerete és emlékeztető tehetsége van. Rendesen éjjel jár zsákmánya után, de védett helyeken, nyár derekán vagy szigorú tél idején nappal is vadászik.
     Táplálék: Zsákmányul első sorban egereket fogdos, de nem veti meg a rovarokat, férgeket, halakat, rákokat, nyulakat, őz- és szarvasborjakat, a beteg őzeket, kotló madarakat s a házi szárnyasokat sem. Szükség esetén a gyümölcshöz is hozzányúl. A dögöt, sőt még nagy szükségből rokonát is megeszi. Vadászatainál mindig a saját biztonságára ügyel előbb s éppen ezért vackának közelében nem tesz kárt. Ha biztonságban érzi magát, akkor meglehetős kegyetlen és többet leöl, mint amennyit meg tud enni.
     Szaporodás: A társas életet nem szereti, sőt még a párok is elválnak a párosodás és a fiatalok első nevelési gondjainak elvetése után. A párzás ideje január végével következik be és márciusig tart. A párosodás a vacokban történik s ilyenkor több hím udvarol egy nősténynek. A nőstény április végén vagy május elején fiadzik és 3-9 kölyke vakon jön a világra és 10 napig vakok. Az anya igen odaadólag ápolja csemetéit; egereket, békákat, bogarakat, madarakat hord nekik. Júliusban a kis rókafiak már saját szakállukra kezdenek vadászni az öregek kíséretében, július végén pedig nagykorúságra jutnak, s elhagyják a szülői házat, hogy szétszóradjanak a szélrózsa minden irányában.
     Egyéb: Ha fiatalon kerül fogságba, meglehetősen megszelídül, de természetét mégsem cseréli ki. 12-15 évig él s a kutyának minden betegségében osztozik, sőt még a veszettséget sem kerüli el. A farkas megeszi, a héja és sas pusztítja; a kutya szétmarcangolja. A gazda szemében inkább hasznos, de a vadász már nagyon gyűlöli, mert sok apró vadat elpusztít.

2. Madarak: pl. bagoly

   Életmód: A bagolyalakúak főleg éjszaka aktív ragadozó madarak. Puha és dús tollazatuknak köszönhetően hangtalanul tudnak repülni, így a zsákmányállatokon meglepetésszerűem ütnek rajta. Kitűnő hallásuk és látásuk van, az infravörös tartomány is érzékelik. Mély fülkagylóik aszimmetrikusan helyezkednek el, hatékonyabbá téve a térhallást. A szemük körül kör vagy szív alakú arcfátyol látható, ami valójában rövid, végükön behajló tollakból áll. Lábujjaikon erős karmok vannak, a külső ujjuk vetélőujj, azaz előre is és hátra is fordítható. Csüdjük tollas. Méretüket tekintve akadnak veréb és sas nagyságú fajok is.
   Táplálkozás: A bagolyalakúak étrendjében minden megtalálható a rovaroktól kezdve a madarakon keresztül a kis méretű emlősökig. Egyes fajok halásznak is. A zsákmányt egészben nyelik le, az emészthetetlen részeket később felöklendezik.
   Szaporodás: Fészket nem építenek, vagy elhagyott fészkeket vagy faüregeket használnak. A tojók rendszerint nagyobbak a hímeknél.